A A Kecskeméti Kisvasút
Összeállította
Maksa Balázs
A Kecskeméti Kisvasút, vagy, ahogy a
helyiek ismerik/ismerték a „bugaci
kisvasút”, pontos nevén a Kecskeméti
Gazdasági Vasút (KGV) egy keskeny nyomközű (760 mm) vasúti hálózat (volt)
az Alföld szívében. Két vonalból áll(t), a 148-as vonalból, mely Kecskemét–Kiskőrös között húzódik,
illetve a 149-esből, mely Kecskemét–Kiskunmajsa
között létesít kapcsolatot.
Az érintett
vicinális halálának órája a 2009/2010. évi menetrendváltással ütött. A személyszállítás a teljes hálózaton szünetel 2009. december 13-tól. Az utolsó menetrendszerinti járatok Kiskőrös
felé december 11-én, Kiskunmajsa felé december 12-én indultak útnak.
 |
A Kecskeméti Gazdasági Vasút pályahálózatának térképe
|
A Kisvasút
története
A Kecskeméti Kisvasút is, mint a legtöbb
kisvasút faanyag és egyéb más termékek szállítására jött létre. A Kecskemét
Város Erdőhivatalánál dolgozó Bakkay József vetette fel először, hogy a Bugac
melletti erdőkből a tüzelőnek használt faanyagot kisvasúton szállítsák az Alsómonostori
téglaégetőbe. A 15 km-es iparvágányt 1917-ben adták át. A vasút 760 mm-es nyomtávval
épült.
A vasútüzem
kibővítése 1927 őszén kezdődött. A Kecskemét– Kiskunmajsa közötti 51 km-es
fővonalat 1928. szeptember 12-én adták át. Ezzel együtt megépült Kecskeméten a
Rávágy téri új végállomás és az átrakodó a nagyvasúthoz. A környékbeli tanyákon
élőknek nagy fejlődést jelentett a kisvonat, mert ez volt az egyetlen közlekedési
eszközük. A személyszállítás mellett a megtermelt árukat is gyorsan tudták
elszállítatni a városba, illetve az átrakodó állomásnak köszönhetően bárhova az
országon belül. Ezen a vonalon már kezdetektől napi három vonatpár közlekedett,
reggel, délben és este.
Az 1929–33 közötti gazdasági válság miatt a
vasút léte veszélybe került. Kecskemét város vezetői nem nyugodtak bele, hogy a
nemrégiben épített vasútjukat a bezárás fenyegeti. A jövőt a turizmusban
látták. Létrehozták a Kecskeméti Idegenforgalmi Irodát, mely Bugacpusztán
programokat, kirándulásokat kezdett szervezni. Óriási kampánnyal hívták fel az
emberek figyelmét a kisvasútra és Bugacpusztára. Több neves külföldi személyiség
is megfordult itt.
.jpg) |
Móricgátnál halad vonatával a 490.053-as gőzös
(Fotó:
Csanádi Sándor, 1999)
|
1935-ben a
nagy sikerre való tekintettel, felmerült az ötlet, hogy Kiskőrösig meg kellene
hosszabbítani a pályát. Sajnos a II. világháború közbeszólt. 1947-ben Törökfáitól
Páhiig, majd 1948-ban Kiskőrösig megépítették a vágányokat. Így a vasútüzem
elérte a 100 km-es vágányhosszt.
1949 elején Kecskemét város tulajdonából a
MÁV tulajdonába került a kisvonat. Ekkor a két vonal éves utasforgalma meghaladta
a 400 ezer főt. Paci napokon a szerelvények 5 személyszállító és egy, vagy két poggyászkocsiból
álltak. A szerelvények 1961 decemberéig egészen a Rávágy téri végállomásig közlekedtek.
1961-ben területrendezés miatt felszedték a Rávágy tér és az átrakodó közti
mintegy 1 km-es szakaszt. Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepciónak az eredményeként
új járművek érkeztek a vonalra - bár a megszüntetése a 70-es években is napirenden
volt. 1980-ban felszámolták a Kecskemét-alsó állomásig közlekedő pályaszakaszt,
így a teheráru átrakodásának lehetősége megszűnt. 1981-ben a Halasi úti felüljáró
építése miatt egyes vágányokat felszedtek, az állomás területét megcsonkították.
A folyamatosan
csökkenő utasforgalom miatt a 2000-es években általánossá váltak az egy kocsis szerelvények.
A kisvasúton 2009 decemberében szűnt meg a személyszállítás. Az utolsó
menetrendszerinti járat Kiskunmajsa felé december 12-én indult útnak. A
tervezet szerint ugyanakkor a kiskőrösi vonalrész is ekkor közlekedtette volna
az utolsó járatot, azonban december 11-én Kispáhi közelében kisiklott az egyik
személyvonat. A fenntartó MÁV úgy döntött, hogy a pályát nem állítja helyre,
így az utolsó menetrendi napon vonatpótló autóbuszok közlekedtek
Kecskemét–Kiskőrös között.
A bezárás utáni napok
A bezárást
követően bizonytalanná vált az egykor szebb napokat megélt kisvasút sorsa.
Sajnos hamar felütötte a fejét a vandalizmus mind a pálya, mind az épületek,
járművek tekintetében. Minden bizonnyal ma sem jobb az infrastruktúrájának
állaga.
Némi reményre
adott okot az Európai Múzeum- és Turistavasutak Szövetségének 2010-es
konferenciája, melynek Magyarország adott otthont. A konferencia utolsó napján
(2010. április 28.) a külföldi delegációk tiszteletére ismét dízelröfögéstől
lett hangos a kisvasút és egy külön utazás erejéig ismét zakatolt egyet
Kecskemét KK–Bugac-felső között. Ekkor vetődött fel az az elképzelés, hogy a
kecskeméti kisvasút egy része működhetne a jövőben turistavasútként. Azonban
ennek napjainkig semmi nyoma sem tapasztalható.
Kecskemét KK felvételi épülete és környezete
.jpg) |
Az utolsó üzemnapján az Mk48-as,
szerelvényével Bugac-felső állomáson
(Fotó: Simon József, 2009.12.12.)
|
A Kecskeméti Gazdasági Vasút kiinduló állomása
Kecskemét déli részén helyezkedik el, a Halasi úttal párhuzamosan. A felvételi
épület erősen leromlott állapotban van, helyenként az eredeti állapot apró
nyomai is felfedezhetők azon. Az épület középrizalitján a város címere látható,
a tetőn pedig a KGV (Kecskeméti Gazdasági Vasút) kovácsoltvas-felirat. Az
állomás kétállásos fűtőházzal rendelkezik, mellette szénszerelő daru található.
A dízelüzemű gépekre áttérve kialakítottak egy csonkavágányt is, mely a gépek
gázolajszerelésére volt hivatott.
Műszaki adatok
Kecskemét–Kiskőrös-vasútvonal
|
Kecskemét–Kiskunmajsa-vasútvonal
|
Vonalszám:
|
148
|
Vonalszám:
|
149
|
Hossz:
|
54
km
|
Hossz:
|
52
km
|
Nyomtávolság:
|
760
mm
|
Nyomtávolság:
|
760
mm
|
Max. sebesség:
|
40
km/h
|
Max. sebesség:
|
40
km/h
|
A vasúti pálya
teljes hosszában egyvágányú. A kecskeméti állomásrész rendelkezik ezen túl egy tároló
vágánnyal, és három fordító-indító vágánnyal. Törökfái, Orgovány és Bugac-felső
állomásokon három vágány található, míg a többi állomás kétvágányos. A pályán
engedélyezett maximális sebesség 40 km/h. A bezárást megelőzően Kecskemét–Bugac
között 30–35 km/h volt az engedélyezett sebesség, de a gyakori pályahibák miatt
sokhelyütt 15 km/h-ás korlátozások voltak. A pályahibából eredő siklások a
bezárást megelőző években egyre gyakoribbak voltak.
A Kecskeméti Kisvasút egykori kötelékébe tartozó járművek listája:
- 490,053 pályaszámú gőzmozdony, a Bugaci
Kispöfögő, 1942-ben készült a MÁVAG gyárában, 1983-ban a Szobi Gazdasági
Vasútról szállították át. Jelenleg már a Gyermekvasúton üzemel, Budapesten.
- Mk48 sorozatú dízelmozdonyok (4 db, pályaszámaik: 2013, 2022, 2030, 2036)
- Ba-w személykocsik a menetrendszerű forgalomhoz (6 db: 25-01 441-9, 447-6,
448-4, 451-8, 452-6, 453-4)
- Ba-w személykocsik a nosztalgia járatokhoz (3 db: 25-01 454-2, 455-9 és 456-7)
- BDa-w személykocsik (6 db: 25-01 610-9, 611-7, 612-5, 613-3, 615-8)
Irodalom és képek
Horváth
Ferenc, dr. 2003: 75 éves a bugaci
kisvasút, Budapest, Tiberias Bt.
Kecskeméti
Kisvasút galéria, Kisvasutak Baráti Köre, [http://www.kisvasut.hu/showgallery.php?a=1093
– 2014.08.23.].
Kecskeméti
Kisvasút szócikk, Wikipédia, [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kecskem%C3%A9ti_Kisvas%C3%BAt
– 2014.08.23.].
Kecskeméti Kisvasút,
MÁV Zrt., [www.mav.hu/szolgaltatasok/kecskemeti_kk.php – 2014.08.23.].
Tusnádi Csaba
Károly 2000:
Magyarországi kisvasutak,
Budapest, Pallas Stúdió.
Galéria
Kattints a képre a nagyobb méretért!
A képek forrása - ahol nincs külön jelölve - a kisvasut.hu.
.JPG) |
A LOWA mozdony most Szobon üzemel. (fotó Tatai András, 2006.08.07.) |
 |
Vörös csillag még van, de ezt ellensúlyozandó a nemzetiszín trikolór is felkerült a gépre - 1988-89 magasságában járunk Kiskőrösön |
 |
Törökfáira érkezett a nosztalgiavonat |
.jpg) |
Orgovány, a váróteremként szolgáló egykori teherkocsival (fotó Fodor Illés, 1998.) |
 |
A Kecskeméti Gazdasági Vasút pályahálózatának térképe (Forrás: Máv Zrt.)
|
 |
Dr. Horváth Ferenc 75 éves a bugaci kisvasút c. könyvéből - "Jakab" gőzös szerelvényével, Sávolt János mozdonyvezetővel indulásra készen |
.jpg) |
Rávágy tér (Vasúttörténeti Alapítvány gyűjteményébe Lengyelné Sándorffy Magdolnától [Sándorffy István]) |
.jpg) |
Rávágy tér, Bajtay Ferenc felvétele (Katona József Múzeum) |
 |
Az egykori Rávágy téri állomás épülete (Forrás: A Kecskeméti Kisvasút végnapjai c. film) |
 |
Az egykori pálya a Rávágy térig (Forrás: A Kecskeméti Kisvasút végnapjai c. film) |
 |
A már elbontott Rávágy téri szakasz nélkül, Kecskemét-alsóig (Forrás: A Kecskeméti Kisvasút végnapjai c. film) |
.jpg) |
Törökfái vá. (fotóFodor Illés, 1998.) |
 |
Teherkocsik Kiskőrösön a teherszállítás utolsó időszakában |
.jpg) |
Magyarsor mh. (fotó Fodor Illés, 1998.) |
.jpg) |
Kecskeméti hangulat egy nyári reggelen (fotó Kardos Zoltán, 2008.08.09.) |
.jpg) |
Kiskőrös KK, indulás előtt, két kocsival (fotó Fodor Illés, 1998.) |
.JPG) |
Mk48 2021, mely jelenleg a LÁEV-en üzemel (fotó Tatai András, 2006.08.07.) |
 |
Mk48,2039,a mozdonyt 1983-ban vágták szét |
.jpg) |
Móricgátnál halad vonatával a 490,053-as (fotó Csanádi Sándor, 1999.08.07.) |
.JPG) |
Látogatás Kecskemét KK állomáson (fotó Tatai András, 2006.08.07.) |
.jpg) |
Kisvasúti napi csúcsforgalom Bugac felsőn (fotóCsanádi Sándor, 1999.08.07.) |
 |
Kecskemét, 2000 |
 |
Kecskemét-Kiskunmajsa 2007. évi menetrend |
 |
Kecskemét-Kiskőrös 2007.évi menetrend |
 |
Hatalmas forgalom Kecskeméten |
.JPG) |
GV 3719 kiállítva (fotó Tatai András, 2006.08.07.) |
.jpg) |
Búcsúzik a személyzet (fotó Lőcsei Dezső, 2009.12.12.) |
 |
GANZ motorkocsik a mozdonyszínben |
.jpg) |
Búcsú a kisvasúttól... (fotó Lőcsei Dezső, 2009.12.12.) |
.jpg) |
Búcsú a kisvasúttól... (fotó Lőcsei Dezső, 2009.12.12.) |
.JPG) |
Az Austin sínautó jelenleg a Szentesi járműkiállítás becses darabja (fotóTatai András, 2006.08.07.) |
.jpg) |
(fotó Szűcs Zoltán, 2009.08.09.) |
.JPG) |
Az Ezüstnyíl sínbusz (fotó Tatai András, 2006.08.07.) |
 |
Bugac-felső állomás felvételi épülete (fotó Horváthné Vastag Anna, 2014.07.3.) |
 |
490-es gőzöshöz való kazán tűzszekrénye (fotó Horváthné Vastag Anna, 2011.10.16.) |
 |
(Forrás Vasútgépészet 2011/2) |
 |
(Forrás Vasútgépészet 2011/2) |
 |
(Forrás Vasútgépészet 2011/2) |
.jpg) |
Nosztalgiajegy (fotó Szűcs Zoltán, 2009.08.09.) |
.jpg) |
Az utolsó írásbeli rendelkezés (fotó Simon József, 2009.12.12.)
|